ClickCease

Más legendák is segíthettek Marc Márqueznek – Doohan és Pedrosa is felidézett egy beszélgetést

Mick Doohan úgy véli, Marc Márqueznek segítettek a vele folytatott beszélgetések, és méltatta a friss világbajnok mentális erejét. Dani Pedrosa szintén felidézett egy beszélgetést, és elmondta, szerinte korábbi csapattársa mennyiben más hat évvel ezelőtti önmagához képest.

Marc Márquez vasárnap beteljesítette az egyetemes sport egyik, ha nem a legnagyobb visszatérésének, hiszen a Japán Nagydíjon bebiztosította világbajnoki címét. Persze ezen az úton nem egyedül ment végig: a verseny utáni sajtótájékoztatón ő maga úgy fogalmazott, hogy sokan segítettek neki, de nem fog neveket mondani, mert akkor soha érne a felsorolás végére.

„Több mint bajnoki cím” – Marc Márquez az egyetemes sport egyik legnagyobb hőstettét vitte véghez

Persze itt nyilvánvalóan elsősorban családjára, környezetére, egykori és jelenlegi csapatának tagjaira, illetve a felépülését elősegítő szakemberekre gondolt. Ugyanakkor valamilyen szinten az egykori versenyzőkkel folytatott néhány párbeszéd is hozzájárult ahhoz, hogy visszaült a MotoGP trónjára. Mick Doohan például több alkalommal is folytatott vele eszmecserét. „Marc és én többször is beszéltünk egymással a felépülésének ideje alatt – nyilatkozta az ötszörös világbajnok az Autosportnak. – Nincs sok olyan ember a világon, akivel ilyen beszélgetéseket lehet folytatni, mert nem sokan voltunk ilyen helyzetben. Ez biztosan segített neki.”

Marc Márquez a könnyeivel küszködve idézte fel rossz döntését, most élvezni akarja a pillanatot

Valóban, ha a kétkerekű motorsport világából kell párhuzamot hozni Márquez esetével, akkor a legtöbbeknek az ausztrál legenda jut eszébe. Bár ő akkor még nem volt világbajnok, de 1992-ben jó úton haladt efelé, Assenben viszont olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy lábának amputációja is felmerült. Végül felépült, és 1994-től kezdve zsinórban öt szezonon át nem talált legyőzőre.

„Sok hasonlóság van az én esetemmel, mert én is domináltam, mielőtt Assenben buktam – jelentette ki. – Nekem is több évbe telt, mire felépültem. Marcot is ugyanaz hajtotta, mint engem, amikor mindent beleadott: a versenyzés iránti vágy. Marcnak volt egy befejezetlen ügye, és ennél semmi sem motiválja jobban az embert, hogy mindent kiadjon magából.”

Persze egy ilyen visszatéréséhez az is kell, hogy az adott sportoló feje mindig a helyén legyen, és soha ne adja fel. Doohan ebből a szempontból is méltatta a spanyol motorost. „Amit Marc elért, az megmutatja, hogy mennyire erős mentálisan – vélekedett. – A sok sérülés és műtét a legmélyebb pontra taszítja az embert mint egyént. A teljesítménye mögött álló erőfeszítések magyarázatot adnak arra, hogy miért annyira alázatos srác.”

A leintés utáni ünneplés nem volt szokványosnak mondható, hiszen nem pusztán a győzelmet, hanem az addig megtett utat helyezték előtérbe. Nem véletlen, hogy maga az érintett is többször meghatódott. „Ez a bajnoki cím különösen nagy örömet jelent Marcnak, főleg azért, mert közel volt a visszavonuláshoz – hangsúlyozta a 60 éves expilóta. – A sérüléssel töltött idő végtelennek és hihetetlenül nehéznek tűnt számára. Azonban biztos vagyok benne, hogy visszatekintve most úgy látja, megérte kitartani.”

„Több mint egy szám” – sokatmondó kisfilm fogadta Marc Márquezt, aki felavatta az új bajnoki trófeát

Doohan mellett egy másik legenda is hosszasan méltatta Márquezt: az egykori csapattársról, Dani Pedrosáról van szó. „Marc történelmet írt, kétségtelenül mérföldkőhöz ért ebben a sportágban – mondta a DAZN műsorában. – Ez egy újabb világbajnoki cím, de nem csak egy újabb trófea. Mint mindannyian tudjuk, ennek oka az az út, amelyet meg kellett tennie a győzelemért.”

Bár a 40. születésnapját hétfőn ünneplő KTM-tesztpilótának nem volt ennyire súlyos balesete, valamilyen szinten alighanem át tudta érezni honfitársa helyzetét, hiszen pályafutása során számos sérülés hátráltatta. Ugyanakkor ő nem ebben az időszakban, hanem 2023-ban, a Hondával történt szakítás évében folytatott le számára emlékezetes párbeszédet Márquezzel.

A korona nélküli király – 40 éves Dani Pedrosa

„Pontosan két éve volt, hogy ő és én beszélgettünk, és akkor még egészen más helyzetben volt – idézte fel. – Akkoriban nagyon aggódott, rengeteg kétség volt benne, és nagyon nehéz döntést kellett meghoznia. Újra világbajnokként látni őt kétségtelenül nagy elégedettséget jelent neki, a környezetének, a családjának és a rajongóinak. Nagyon örülök neki, és most, hogy lehetőségem van rá, gratulálok neki, mivel emlékszem arra a beszélgetésre. És nem férhet hozzá kétség, hogy minden tiszteletem az övé. Remélem, élvezi ezt a pillanatot, amelyhez sok szenvedés vezetett.”

A háromszoros világbajnok arra a kérdésre is kitért, hogy mi a különbség a 2019-es és a mostani Márquez között. „Ezt ő jobban meg tudja mondani, de az én véleményem szerint ugyanolyan, mint régen volt, ugyanazzal a DNS-sel, ám kétségtelen, hogy kicsit átalakult – ecsetelte. – Ott volt a súlyos sérülése, és bár ugyanazzal a szellemiséggel áll rajthoz, de valami belül megváltozott, ami nem teszi lehetővé, hogy az a fiatalember legyen, aki volt.”

Menedzsere felidézte Marc Márquez visszatérésének legfontosabb állomásait

Mégsem kerül be Szingapúr a MotoGP programjába, megvan, hol rendezik a szezonnyitó show-t